A hegedűt ünnepli a Concerto Budapest 2025. január 17. és 19. között az évad legnagyobb tematikus fesztiválján a Zenakadémián és a Budapest Music Centerben (BMC).
Három magyar és két külföldi zeneszerző műve hangzik el az UMZE Kamaraegyüttes december 8-i koncertjén a Budapest Music Centerben.
Ismét közös fesztivált rendez a Budapest Music Center és a Francia Intézet.
Gálakoncerttel zárul a Jorma Panula nemzetközi karmesterkurzus a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével vasárnap a Budapest Music Centerben.
Nemzetközi mesterkurzussal folytatódik az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramja: a világ minden tájáról érkező fiatal tehetségek dolgoznak majd júniusban egy héten át a Budapest Music Centerben Eötvös Péter és Vajda Gergely irányításával.
A Baltazár Színház javára adnak koncertet hazai művészek február 12-én a Budapest Music Centerben (BMC).
Öt ingyenes koncertközvetítéssel búcsúztatja az óévet a Budapest Music Center.
Hallássérülteknek ad ingyenes koncerteket az Óbudai Danubia Zenekar február 7-én, március 26-án és május 15-én a Budapest Music Centerben, az eseményeken a résztvevők igénybe vehetik a világ legerősebb hallókészülékét is - hangzott el hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Folytatódnak az Óbudai Danubia Zenekar koncertsorozatai 2019-ben a Zeneakadémián és a Budapest Music Centerben (BMC).
Elmarad a november 25-re meghirdetett Hallgatás Napja kortárszenei fesztivál, amelyet a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar szervezésében a Budapest Music Centerben rendeztek volna meg.
Jazz, klasszikus és kortárs zenei programokkal, filmvetítéssel és beszélgetéssel ünnepli kettős évfordulóját a Budapest Music Center (BMC) május 4. és 6. között, a Gőz László alapította zenei intézmény ugyanis 20 éve működik ezen a néven, és 5 éve nyílt meg a Mátyás utcai központja.
Húsznál is több összművészeti programmal, változatos koncertekkel, kiállításokkal, táncesttel és színházi előadásokkal várja Budapest-szerte a közönséget május 28. és június 10. között a Zsidó Művészeti Napok sorozat.